|
Templomromok a Dunán innen
A túra hivatalos megkezdésének időpontja: 2007. január 6.
(A túra nem hivatalos megkezdésének időpontja: 2004. október)
|
Az első fokozat befejezésének időpontja: 2007. február 5.
A második fokozat befejezésének időpontja: folyamatban
|
|
A túra kiírója:
|
VASAS SC Természetbarát Szakosztály
1139. Budapes, Fáy utca 58. Labdarugó pálya VIP-helyisége
|
|
A túra jellemzése:
|
"Multjában él a nemzet, amelyik nemzet elfelejti múltják, annak nincs jövője sem."
A túra célja hazánk keleti 10 megyéjében megtalálható 51 templomrom megkeresése. Igazolás a legközelebbi településen történik, vagy a helyszínen készített fényképpel. A túra három fokozatú. Az elsőhöz bármelyik 20 rom fölkeresése szükséges, a második fokozathoz következő 16, míg a harmadik fokozathoz a maradékok 15 rom meglátogatása szükséges.
A További templomromok Magyarországon jelvényszerző túra megjelenésével én is átszerkeszettem ezt és a Templomromok a Dunán túl túra listáját és képanyagát. Az általam felfedezett és e három túra kiírásában nem szereplő romokat, a két eredeti túránál, a megszokott dőlt-zárójeles kiegészítésben jelölöm.
|
Díjazás:
|
Fokozatonként kitűző és sorszámozott emléklap.
|
Éríntési pontok:
|
A dőlt-zárójeles településnevek az álltalam fölfedezett és meglátogatott romokat írja le! A túrának nem része!
Pest megye
- Budapest
- Budaszentlőrinc, Pálos kolostor romja

- Kamaraerdő, Kánai kolostorrom

- Margitsziget, Ferences templom romja

- Margitsziget, Domonkos templom és kolostor romja
(Szent Margit rom)

- Óbuda, Óbudai kolostor romja

- Vár, Mária Magdolna (torony) templom romja

- Vár, Miklós torony

- Vár, Szent Zsigmond templom romja

- (Albertfalva, templomrom)

- (Békásmegyer, Kissing templomrom)

- (Kőérberek-Tóváros, Árpád-kori templomrom)

- (Margitsziget, Premontrei templom és kolostor romja)

- Biatorbágy, Szent Kereszt templom romja

- Tök, Domonkos kolostor (Rossztemplom) romja

- Zámbék, templom- és kolostorrom

- Pilisszentkereszt, Ciszterci monostor (pálos) romjai

- Dunakeszi, Alagi templomrom

- Csévharaszt, Pótharaszti templomrom

- Kocsér

- Pusztavacs

- Visegrád, Sibrik-domb, esperesi templom romja

- Kóspallag, Toronyaljai kolostor romja

- Kemence

- (Babatpuszta, Babati templomrom)

- (Inárcs, Szent György templomrom)

- (Kerepesi templomrom)

- (Mogyoród, Bencés apátsági rom)

- (Nagykovácsi, Kálvária kápolnarom)

- (Pomáz, Fehéregyház [Klisza])

- (Tököl, Szent Anna templom[rom])

- (Visegrád, Obszerváns ferences kolostor romjai)

Jász-Nagykun-Szolnok megye
- Fegyvernek

- Tiszaderzs

Nógrád megye
- Herencsény

- Pásztó, Bencés és ciszterci monostor romja

Heves megye
- Eger, Árpád-kori bazilika romjai a várban

- Kisnána, várkápolna
- (Eger-Almár, Almári kolostorrom)

- (Bélapátfalva, Ciszterci apátsági rom)

Borsod-Abaúj-Zemplén megye
- Bükkszentlélek, Pálos kolostor romja

- Gönc, Pálos kolostor romja
- Kurityán, Pálos kolostor romja
- Martonyi, Pálos kolostor romja
- Boldva, Árpád-kori körtemplom alapjai
- Miskolc-Diósgyőr, Pálos templom romja

- Sárospatak, Árpád-kori körtemplom alapjai
Hajdú-Bihar megye
- Debrecen
- Zelemér (lehet Hajdúböszörményhez is sorolni)
- Józsa, Szent György templomrom
- Bánk, Fancsikai templomrom
- Dombos(tanya), Parlagi templomrom
- Berettyóújfalu, Herpályi templomrom

- Nyíradony, Gúti templomrom
- Folyás
Békés megye
- Vésztő-Mágor Történelmi Emlékhely
- Gyula, Ferences templom romja
Csongrád megye
- Szeged
- Demeter-torony

- Szöreg

- Ópusztaszer
- Hódmezővásárhely, Csomorkányi templomrom
- Szentes, Ecseri templomrom
- Fábiánsebestyén, Pusztatorony romjai
- Csongrád, Ellés monostor romja
- Csengele
Bács-Kiskun megye
- Lajosmizse, Pusztatemplomrom

- Soltszentimre

- (Ladánybene, Benei templomrom)

- (Kecskemét, Szent Miklós kápolnarom)

- (Tiszabögi templomrom)

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
- (Nagyecsed, Sárvári-monosor romjai)
- (Nagygéc, református templom)

- (Nyírbátor, Krisztus teste kápolna romjai)

|
|
Észrevételek, megjegyzések:
|
A templomromok keresgélése, meglátogatása már régi foglalatosságom, így közülük jó néhányat már meg is látogattam. Sőt már van tudomásom olyanokról is, mely még nincs benne ebben a szép és igen ízléses kiadványban. A készített képeket természetesen a képtár ide vonatkozó részén megtekinthetőek.
|
|
Térképvázlat:
|
Az igazolófüzet hátulja alapján!
|
|
|