Február 22-ére kiírt és betervezett túránkra készülődve egyre inkább tudatosodott bennünk, hogy ez egy kicsit más "évadnyitó" túra lesz, mint az előző év bármelyikében. A fagyos tél már hetek óta fojtogatott bennünk, s már mindennél jobban vártuk, hogy végre elindulhassunk tekerni, de a tél még február végén is tartotta magát! A túra napját megelőző csütörtöki klubnapon mindössze hárman jelentkeztek velem együtt a túrára.
Végül eljött a túra napja. A tájat még hó borította, de az első napsugarak már megkezdték áldásos tavaszhozó tevékenységük, s olvadozni kezdett a hótakaró. 10 órakor a csapat indulásra készen állt. János bácsi kijött elénk, de még nem jött velünk. A nap áldásos tevékenysége hatására igen jó idő lett s az utakon a hólé csordogált keresztbe, mely kissé zavaró volt a túra alatt, mivel összekoszolta a kerékpárunkat.
A túraútvonal Pomázon keresztül haladt Szentendréig. Pomázon megcsodáltuk a gyönyörű havas tájat mégszebb napsütésben. Zökkenőmentesen haladtunk egészen Tahitótfaluig, ahol a cukrászdában megpihentünk, s felmelegítettük végtagjainkat. Innen már csak visszafelé haladtunk, mivel ez volt túránk végpontja. Szentendrén a Dunakorzón haladtunk végig. Furcsának tűnt kihaltsága, hiszen mindig nagy tömegeken kellett átvergődnünk. Hirtelen ötletből fakadóan Pomáznak fordultunk, így szerencsénkre találkoztunk más klubtársakkal is, akik később keltek föl, illetve korai volt nekik a szombat reggel 10 óra. Délután kettőkor értünk vissza az ötven kilométeres túráról.
A korai túra ellenére nagyon jól éreztük magunkat. A kerékpárunk kissé ugyan koszos lett, de ez kicsi probléma volt. A gyönyörű táj, a kora tavasz első jelei és a tél szorító marka csodálatos, felejthetetlen egyvelegét alkotta aznap. Bánhatják azok, kik erre a túrára nem jöttek le!