Ez egy igazi horror teljesítménytúra volt, mely sajnos a körülmények és a szervezés teljes káosza által rossz hangulatot adott az alkalomnak.
2003. július 11-én pénteken 16:05-kor indult vonatunk a Keleti pályaudvarról Sopronba. Az utazás máris egy immár sajnos szokásossá váló vitával kezdődött a MÁV és a kerékpárosok között: nem akartak fölengedni a szerelvényre. Itt derült ki a MÁV impotenciája és tehetetlensége a kerékpárosok felé. Kerékpáros szerelvényt nem tudtak föltenni, mert nem volt a pályaudvaron (érdekes dolog, hogy egy központi pályaudvarnak nincs kerékpárszállító kocsija). Maradt a szétszóródás a szerelvényen: minden peronra jutott egy-egy kerékpár a több mint 20 kerékpárosból. Ebből egészen Győrig probléma volt mind az utasok, mind a kerékpárosok felöl. Győrben átszálltunk egy személyvonatra, melynek a végében négy kerékpárt szépen és kényelmesen el tudtunk helyezni, úgy, hogy nem volt belőle hőbörgés, botrány, beszólás. Hiába a GySEV sokkal rugalmasabb. Sopronba 20 óra után értünk le. Hosszas tanakodás és meggyőzés után a Lővérekben szálltunk meg. Sötét volt, mire a sátrainkat fölállítottuk ugyanarra a helyre, ahol a körtúra alkalmával háltunk meg.
Másnap viszonylag korán keltünk föl, hogy időben és kényelmesen megreggelizhessünk és elpakolhassunk. Így is csak 9 óra előtt jutottunk csak ki a rajt-cél helyre, úgy hogy a kiírt helytől mintegy 350 m-re volt a valóságos rajthely. Itt találkoztunk az EKKÉsekkel is. A rajt a Zöld Gömbhöz illően negyed órát (csak!) késett, s megint egyben indították a futókat és a kerékpárosokat, s ebből megint volt probléma. Ez már a második meglepi volt mára a társaságtól. Ellenőrzőpontként a határon kellett volna egy pecsétet kapnunk, de azt nem adtak. Micsoda szervezés! Harmadik meglepi, és még nem tettünk meg 10 km-t sem!
A rajtnál azt közölték velünk, hogy 30 km-t ellenőrző, itató-etető hely lesz. Az első ilyen pont Fertőfeféregyházánál volt, amúgy igen kultúrált pihenőhelyen. Miután megkérdeztük, hogy ez az ellenőrző pont és itt kapunk enni, elkezdtünk enni és inni. Ekkor valaki beszólt: "Csak az én jó voltam miatt ehettek ebből, mert ez a futóké. Mi lenn, ha ennyit enne minden kerékpáros?" erre elfutotta az agyunkat a vér és elhatároztuk, hogy minden egyes ellenőrzőponton, amit a futóknak állítottak ki eszünk és iszunk. Így történt, hogy körülbelül 10 km-enként jól éreztük magunkat.
A táj lenyűgöző volt, s a kerékpárutak is jó minőségűek, s ami fontos: SZÉLESEK! Sásony környékén jártunk, amikor beborult az ég és csöpögni is kezdett, de nem tartott sokáig. Védény után jártunk, amikor is a B10-es kerékpárút egy 4 km-es szakaszra salakos, amúgy jól járható úttá alakult. Itt értük be az EKKÉseket, akik elmesélték, hogy a 60-as ellenőrzőponton beszóltak nekik, hogy "nem inni kell, hanem tekerni". Ez már a negyedik meglepi a túra során. Amúgy mi nem találtuk meg a 60-as ellenőrzőpontot.
A továbbiakban már csak gyönyörködtünk a tájban, és magamban bosszankodtam. Így eltolni egy remek teljesítménytúrát. De ekkor a Fertődi határátkelőnél csoda történt: kedves határőr jött, és pecsétet is adott. Itt egy húsz percet pihentünk, majd egy jó 3 km-múlva megtaláltuk az utolsó, 90-es ellenőrzőpontot: ettünk ittunk amennyi belénk fért.
Kerékpárutakra visszatérve itt említem meg az észrevételeimet: Ausztriában széles, jó minőségű utakat építenek, olyanokat, amin jól lehet tekerni, de sajnos ők is kanyargósra készítik útjaikat. Nagyon sok helyen értelmetlen kanyarokkal tarkított szakaszok vannak. Volt egy település Nezsidernél (ha jól emlékszem) ahol a kerékpárút kétirányúvá vált, középen egy kis sövény, s az egyik irály szélessége akkora volt, mint nálunk a kétirányú kétszerese (kb. 3,5 m). Ez már kerékpáros autópálya! Ezzel szemben amint átértünk a határon egyből leszűkült az út és töredezett, fűvel benőtt, üvegtörmelékkel tarkított szakaszra jutottunk. Így nem lehet kerékpáros túrizmust kiépíteni!
Hidegségnél elkapott egy záporszerűség, de ez sem tartott sokáig, de a nap már mára teljesen eltűnt, szóval beborult. Sopronba kevéssel négy óra előtt értünk be. Itt ért az utolsó, mindent betetőző ötödik meglepi: nem volt ennivaló, innivaló a célban. Ezen kívül az oklevél már-már WC-papírra lett írva, de legalábbis a lehető legolcsóbb és legsilányabb papírra készült. Mindössze egy pólót kaptunk, aminek a felirata egy futóversenyről szól, nem egy teljesítménytúráról. Ekkor az EKKÉsekkel együtt kifakadtunk, és elláttuk őket jó tanácsokkal.
Aznap este még hazavonatoztunk. 18:20-as vonattal indultunk haza, de előtte még megvacsoráztunk az állomás közelében lévő kis falatozóban. Mogyival együtt le voltunk törve: többet vártunk ettől a teljesítménytúrától. De a sok rossz után történt egy igen kellemes dolog is. Az állomáson egy igen kedves vasutas hölgytől kérdeztem meg, melyik vágányról indul vonatunk, s készségesen, vidáman segített. Ez egy kicsit feldobott. És ekkor következett a legnagyobb meglepi: volt kerékpárszállító kocsi a szerelvényen! A GySEV képes rá? A MÁV nem? Hogy is van ez? Hazáig kényelmesen, de fáradtan utaztunk. Még a kalauz is rendes volt, igaz csak Győrig jött velünk.
Konklúzió: