Most, hogy immár a szeptember is a végéhez közeledik ideje elgondolkodni az idei év eseményeiről, örömeiről, bánatairól. Írásom most a XXXIV. Nemzetközi Túrakerékpáros Találkozóról szól, melyet 2004-ben Kazincbarcikán rendeztek (?) meg. Sajnos volt egy sötét és egy derűsebb oldala a találkozónak
Első részben a sötét oldallal foglalkozom, azaz a cím Buzás részével.

A tavalyi évi velencei találkozón derült mindenki számára ki, hogy a 2004. évi találkozót Buzas Károly rendezi meg Kazincbarcikán. A 2001-es évi találkozót is ő vezette le Tiszadobon, melyről rengeteget meséltek klubtársaim - sajnos nem mindig kitörő örömmel és lelkesedéssel. Panaszaik általában a szervezési problémákra vonatkozóak voltak.

Úgy voltam vele, hogy akiről ilyen "pletykák" terjednek, az csak nem alaptalanul van, ezért "edzettem" magamat a találkozón bekövetkezendő problémák egyszerű, de hatásos levezetésével. Az év során folyamatosan jöttek az újabbnál újabb programok, melyekben a túrák nagy része Kazincbarcika - Múcsony - Aggtelek útvonalon haladtak. Ekkor készítettem el saját túraútvonalaimat, hogy többet láthassak a területből, mint az általuk ajánlott (ezekről a második részben olvashatsz).
Másik probléma az előjelentkezés határának állandó, kiszámíthatatlan változása volt. Szinte senki sem tudta mikor van éppen a jelentkezési határidő. Mindezek ellenére úgy gondoltam adok egy esélyt, hátha csak kezdeti problémák ezek, és egy igen jó, az előző évi velencei találkozóhoz hasonló színvonalú túrakerékpáros összejövetel lesz Kazincbarcikán. Sajnos nagyot tévedtem!!!

A sötét oldal:
Vegyes érzésekkel és tartva egyes dolgoktól, indultunk neki a találkozónak. Minthogy Kazincbarcika az Országos Kerékpáros Körtúra 1. szakaszának útvonalába esik, így azon indultunk el. 4 és fél nap alatt oda is értünk.
Sajnos a rendezés nem úgy indult, mint ahogy azt elvárná egy túrázó. Döcögött, semminek nem volt gazdája, felelőse. Bárkit kérdeztünk információkért valamiféle kitérő választ kaptunk. Sajnos a találkozó helyszíne nem volt kitáblázva a borsodi szocialista településen, így csak másodszori nekifutásra találtam meg az amúgy A4-es méretű igen halványan felírt "táblát" egy fára felragasztva, azt is a járda felé fordítva. A nagy MKTSZ-es (Magyar Kerékpáros Túrázók Szövetsége) tábla csak a találkozó utolsó felére került ki - a kerítésre.
A "regisztrációs helyet" megtalálva lejelentkeztem, és nagy örömömre kiderült, hogy nem jár se kitűző, se póló! Padlót fogtam! Milyen jogon nem jár, ha egyszer kifizettem a teljes nevezési, étkezési és ki tudja még milyen díjakat! Végül mégis csak járt! De milyen!
A kitűzőn két szalonnáját sütögető, rajzolt egyént ábrázol, felettük és alattuk szöveg: 2004 Kazincbarcika. Ennyi, s nem több! Se egy kerékpáros motívum, se egy szám, mint pl. XXXIV, vagy egyéb dolog, ami arra utalna, hogy ezt a kitűzőt egy Nemzetközi Túrakerékpáros Találkozón kaptuk. Aztán világos lett számomra is, hogy miért ilyen ez a kitűző. Buzás úr ebben az évadban már a harmadik különféle találkozót rendezi itt, így csak egyféle kitűzőt gyártatott le, mind egyformát. A mai technika mellett nem került volna több idejébe - és pénzébe! - az, ha egy kerékpáros motívumot, és a találkozóra utaló föliratot tesz rá. Nevetséges az ilyen hozzáállás!
Később a klubtársaim, kerékpáros társaim és barátaim is megérkeztek, egy részüknek már nem jutott se kitűző, se póló, vagy pedig ki kellett harcolniuk. Hogy is van ez? Regisztrációs díjat beszedik, de nem jár érte csak egy reklámzacsi, melyben egy színes nyomatos reklámpapírba beletéve egy ismertető a nagy szocialista iparváros 50. évfordulójáról, és egy programlap, mely ahány darab, annyiféle változatban készült, tele érthetetlen jelölésekkel?
Kezdtünk idegesebben viselkedni, így gondoltuk lefürdünk, lehűtjük magunkat. Megtudakoltuk hol találjuk a fürdőhelyiséget. Hosszas botorkálás után megtaláltuk a kollégiumban a nem épp gusztusos fürdőt, így megoldást keresve és találálva a másik szárnyban megleltük a zuhanyrózsa nélküli fürdőket (víztakarékosság - ahogy én hallottam).
A megnyitó sem sikerült! A programban is benne volt - valamint a magyar szokásoknak megfelelően, az ősök előtti tisztelgés véget - mindig el szokták énekelni a magyar Himnusz. Ez valahogy elmaradt! Nem értem hogy történhet meg, hiszen nem egy elnyomott kisebbség vagyunk hazánkban, mint tőlünk keletre pár száz kilométerre. A szokásos beszédek után következett a kevésbé szokatlan: nem az MKTSZ elnöke, hanem "csak" a főtitkár tartott beszédet a szervezet részéről…
További napokon rengeteg szervezési problémával, fejetlenséggel találkoztunk. Ahogy teltek a napok egyre többen elégelték meg a szervezési fejetlenséget. Például a találkozó harmadik napján a tavalyi év rendezősége - mely rendezőség az Arany Kerék díjat kapta meg szervezésükért - otthagyta a találkozó helyszínét és tüntetőleg hazamentek.
Az étkezésről némi szót. Sajnos szeretem a hasamat, de amit most leírok nem csak nekem szúrt szemet, hanem minden rendszeresen tekerő kerékpáros kollégámnak is. A reggeli és a vacsora sajnos nem fedezte a túrákon elfogyasztott energiamennyiséget, még akkor sem, ha emelt színtű étkezésben volt dolgunk. Étkezésünket a Szalmonella büfében (Gábor barátom által átnevezet Lombik étterem) szolgálták föl, azaz vettük el. Rendszeresen ugyanazt: reggeli három zsömi, vagy kenyér, szikkadt uborkaszeletek, valamicske felvágott, egy 10g-os vaj. Vacsora: leves nincs (mely igen fontos a folyadékbevitel szempontjából), valamiféle tészta, kevés hússal, deszertként hideg tészta, mely meg van szórva cukrozott valamivel, kenyér egy járt ilyenkor, mert az egyik szakácsné szerint "nem itt termett". Ezek után rendszeresen kerestük föl a helyi Pizzást.
A túrákról. 6:30-tól volt reggeli, 7-től túra, benne 5-5 perc séta. Mindegyik túráról elkéstünk valamelyest. Klubtársaim mesélték, hogy a túrák során rengetegszer álltak meg kocsmázni. Kérdéses, hogy például Zubogyon a helyi talponálló vagy a gótikus ref. templom a helyi látnivaló?
Kiegészítő programokról. Egyetlen egy programon szerettem volna részt venni, mely a KRESZ totó lett volna. Időpontja 11-16-ig volt a kiírásban. Délután 2-kor már lekéstem, s röhögve mondták nekem, hogy az délelőtt volt. Itt fogtam egy padlót, és komolyan kellett számolnom 10-ig. A problémám az volt, hogy nem segítettek volna valamiféle megoldást keresni, hogy az amúgy program szerint még tartó rendezvényen valami módon még részt lehessen venni, hanem kajánul az arcomba nevetve közölték a tényeket.
A teljesítménytúráról. A találkozó utolsó napján megszervezett hagyományos teljesítménytúra szervezésénél is történtek problémák. A 7-órási indulás fél 8 lett, ha tudtuk volna nyugodtan reggeliztünk volna. Az útvonal nem volt rossz, de véleményem szerint lehetett volna mondjuk az "agyonbejárt" Aggteleki-karszt helyett például a közeli Cserehát dombjain is kijelölni a túratávot. Az útvonal eredetileg a következő volt: Kazincbarcika - Múcsony - Szuhakálló - Kurityán - Felsőnyárád - Jákfalva - Dövény - Alsószuha - Zádorfalva - Ragály - Trizs - Aggtelek - Jósvafő - Szinpetri - Szin - Perkupa - Szőlősardó - Kánó - Felsőtelekes - Rudabánya - Ormosbánya - Izsófalva - Szuhakálló - Múcsony - Kazincbarcika. Kiírás szerint 90 km. Perkupáig semmi probléma nem volt, s a lányok is igen jól bírták a szép hegyek között menő utakat. Csakhogy Perkupa után ahogy lekanyarodtunk Kánó felé ért minket a nagy meglepetés: frissen elkészült bazaltszórásos utat találtunk, melyen képtelenség biztonságosan kerékpározni. Így történt, hogy Szalonna - Szendrő - Szuhogy felé kerültünk, így a táv 100 km-re jött ki. Éppen beérkeztünk a szintidőre, kb. kettő körül. És itt ütött ki a nemtörődömség a szervezők felől. A célban elvették az igazoló lapokat, majd mikor megkérdeztem, hogy valamit kapunk-e a teljesítésért, pl. egy oklevelet a válasz igen egyszerűen a következő volt: "nem tudom, ebéd idő van, nem én vagyok a szervező", és tovább hintázott a székén, miközben röhögött. A szervezőt persze nem találtam sehol. Leginkább a lányokat sajnáltam, hogy nem kapnak semmit, pedig erejükön felül teljesítettek. Gondoltam, esetleg a "záróbulin" kapjuk meg, mintegy kiemelve a túrakerékpározást. Sajnos nagyon nagyot tévedtem!
A záró rendezvényről néhány szót. A szokásos "milyen jól éreztük magunkat, és milyen jól megrendeztük" című önéljenző, önfestő maszlag után jött a díjkiosztás, mely nem csak bennem keltett visszatetszést. Minden abszolút mellékes címen kupákat osztogattak, pl. a legszerencsétlenebbnek, a "legjobban összetörte magát" túrázónak és hasonló címeken. Szépen végighallgattuk a fölösleges díjak kiosztását, majd egy laza mondattal bezárta Buzás Karcsi a találkozót. Nem volt zászlóátadás, nem voltak megemlítve a teljesítménytúrázók sem. A végén odamentünk és reklamáltunk, mire Buzástól a következő választ kaptuk: "én azt hittem már odaadtuk?" Erre kisebb lincshangulat lett. Nagy nehezen megírták az emléklapokat, majd csak a 90 (100) km-es távon indulók megkapták a már régen elfogyott "találkozó kitűzőt", pont ugyanazt. Teljesen hülyének néztek minket, nem érdekelte őket a túrázó, de semmi más sem. Nagyon keserű szájízzel mentünk el aznap vacsorát pótolni.

Epilógus, konzekvencia:
Akárki akármit mond, valahol az ember jól érezte magát, még akkor is, ha a keret hagy maga után némi nemű kívánnivalót. A saját egyéni kis "mentőtúráim" hasznosak voltak (melyekről a következő részben olvashatsz), sokat láttam, talán én láttam a találkozón a legtöbbet. S nem utolsósorban találkoztam kerékpáros társaimmal, barátaimmal. És ez az ami számít! Sikerült együtt tekernünk, egy évnyi élményt, tapasztalatot cserélni, s sokat nevetni, kacagni a problémákon.
A problémát én ott láttam meg, hogy a hal a fejénél bűzlött, azaz Buzás úr nem volt képes szétosztani a feladatokat, mindent egymaga, csakis ő senki más nem képes rá elven önmaga akarta felvállalni. Így aztán semminek nem volt gazdája, felelős sem volt, mindenért a Karcsit zaklattuk, melytől ő is, mi is idegesek lettünk.
Sajnos ez a találkozó koránt sem sikerült úgy, mint azt sokan szerették volna. A probléma csak ott van, hogy ezzel több kárt okoztak az amúgy sem túl fényes helyzetben lévő túrakerékpáros társadalomra, szégyent és lejáratást hoztak a fejünkre.
Ne értsenek félre, nem a találkozók ellen szólaltam most föl, hanem az ilyen rendezések ellen, melyek csak pusztulást, és a több évtizedes kemény munkát rombolnak le egyetlen kurta hét alatt. A problémám leginkább csak az, hogy Nemzetközi Túrakerékpáros Találkozó volt, tehát nem csak mi magyarok voltunk a találkozón, azaz nem csak magunknak készítettük a találkozót. Itt igenis számolni kell szlovák, román, ne adj' Isten osztrák túrakerékpárosokra. S vajon mit visznek innen el emlékbe? Biztos nem arra fognak szívesen emlékezni, hogy milyen gördülékenyen, simán ment a találkozó megszervezése! S talán nem ezt kéne felmutatnunk!
Itt ragadom meg a lehetőséget, hogy köszönetet mondjak egyúttal azon rendezőségi tagoknak, akik a problémák enyhítésére minden erejüket bevetették, és próbálták a problémákat enyhíteni, megoldani.
A másik igen fontos probléma a túratalálkozó szóban volt. A túrák jelentős többsége, s a teljesítménytúra is olyan helyen járt többször is mely tényleg az ország legszebb része, de nem feltétlenül csak ezt kellett volna mutogatni. Ez véleményem szerint nem túrázás, inkább egyhelyben topogás. Senkitől nem hallottam például, hogy milyen szép volt Zubogy, vagy Boldva, vagy a szomszédos Sajószentpéter.
Sajnos több kárt és hátrányt okoz egy ilyen nemtörődömség, mint hasznot. Ezeket a panaszokat csak azért írtam le, hogy a túratalálkozó nem a szervezőért van, nem az ő zsebét kell hogy gazdagítsa, hanem a túrázót kéne szolgálnia, az ő megelégedettségére kéne hangsúlyt fektetni, még akkor is, ha egy kicsit veszteségesre sikerül is. Milyen érdekes, hogy ezt meg tudták oldani pl. Makón vagy éppen Velencén…