Első részben a XXXIV. Nemzetközi Túrakerékpáros Találkozó sötét oldaláról olvashattatok, most viszont a derűsebb oldalról, azaz a cím Békesség részéről. Tulajdonképpen a túráim során a helyi műemlék templomokat kerestem fel, miközben a környék elragadóan üde zöldjében és tiszta levegőjében hasítottam a levegőt.
A találkozó sötétségéből menekülve a jó előre kitalált útvonalaimat kezdtem bejárni. Így jutottam el a Borsodi-dombság erőteljes, olykor igen félelmetesen emelkedő útjaira, az Upponyi-hegység hasonló módon emelkedő dombjai közé, a Bükk fenséges völgyeibe és impozáns magasságokat produkáló hegyeire, és a Sajó-völdgyébe.

A derűsebb oldal:
Nézzünk körben elsőként a tájon! Kazincbarcika a Sajó-völgyében, az ipartól sújtott terület kellős közepén fekszik. Délfelé követve a Sajót a Bükk és a Cserehát peremén "repülünk" tovább, míg a megye és hazán harmadik legnagyobb városába, a Nagy-magyar-Alföld és az Északi-középhegység lábánál elterülő Miskolcra érkezünk. A történelmi múlttal rendelkező, kulturális kincsekkel bővelkedő nagyvárost kettészeli a néha kissé vadóc Szinva-patak. Ezt kövessük most nyugat, azaz a Bükk felé. Hamarosan az elterülő síkság erőteljesen beszűkül, s egy szoroson keresztül haladunk a Bükk hatalmas, 500m feletti hegyei közé. Az ezernyi zöld árnyalat, a friss, üde erdei levegő megrészegíti az embert, s nem engedi az embert bűvköréből. A Bükk-fennsíkot a Garadna-patakja két hatalmas tömbre szakította, mi észak felé repülünk a 600-750m körüli hegyek irányába. Miután átmásztuk e "gerincet" a völgyekkel szabdalt Upponyi-hegységbe érkezünk meg. A festői szurdokban felduzzasztott Lázbérci-víztározó mélykék vize követ egy darabig minket. Putnoknál ismét kiérkezünk a mezőgazdaság által használt Sajó-völgybe, melyet északról a Bordodi-dombság hasonlóan szabdalt hegygerincei követnek. Kelemérnél a természet érdekes csodája az Ősmohos, mely beleolvad környezetébe, így csak az veszi észre, aki keresi. Az Aggteleki-kaszt karszthegyeibe visz utunk, mely nemcsak barlangrendszeréről híres, hanem remek levegőjéről, épített és természeti szépségei is ámulatba ejtik az idelátogatót. A Jósva-patak völgyén keresztül "lecsorogva" jutunk el a környék felügyeletét ellátó egykori Szád-vár 461m magas kúpjához, mely az előtte elterülő két folyó általi síkság felől jövő utakat ellenőrizte. Ismét dél felé fordulunk és követjük a Bódva-folyót, mely kettévágta a Rudabányi-hegyég és a Szalonnai-hegység délnyugat-északelet irányú hegyvonulatát. A tájat itt is a patakok, folyók szabdalták darabokra, így kiemelve alig 300-400m-es hegyeit. Dél felé a magas hegyek szelídülnek és észrevétlenül beleolvad a Cserehát finomabb hullámaiba. Innen nyugat felé fordulva, nem messze a Bódva és a Sajó összefolyásától ismét visszaérkezünk kiinduló pontunkra, Kazincbarcikára.
Az első napon a táj igen szomorkásan nézett ki, mivel az éjszaka erős vihar vonult el felettünk. Felsőnyárád után a Szuha-patak völgyében folytattam utamat. A Borsodi-dombság két 300-350m magas hegyvonulatai között tekertem Zádorfalva felé. Ragály felé a Cseres-alja (349m) alatt másztam fel, melyről a falu sok kis háza és a hatalmas templom tündökölt a hatalmas hegyek alatti kis völgyben.
Az "Árpádkori gömöri ispánsági vár alá tartozó" Zubogy faluban megkerestem a XII. századi eredetű, ma református templomot. Minthogy református a templom a belső része nem díszített, de így is rejtegetett kincseket: XVIII. sz-i festett padokat, szószéket és szépen mintázott festett 73 db fenyőfa pallóból álló famennyezetet. A templom eredetileg a XII. sz-ban épült fel mint egyszerű falusi templom. Birtokviták folytán ez a templom erősen megsérült, így a XIII. sz-ban újjáépíteték, ekkor épült meg a ma is használatban lévő gótikus déli kapu. A következő században belső képek készültek, melyek 1935-ben elpusztultak. Az 1500-as évek során a régi szentélyt elbontották, és gótikus formában építették újjá, később támpillérekkel támasztották meg falait. A XVI. sz-ra a falu reformátussá lett, s átalakították a templomot is: lebontották a sekrestyét, nyugat felé kibővítették a hajót. A török harcok, valamint a kuruc és császári csapatok ádáz küzdelme után a templom romokban hevert. 1726-ban fejeződött be a felújítás, nagyobbrészt a ledőlt elemek felhasználásával, de gótikus formában! Ahogy a helyi lelkész mondta: "egy kis gyöngyszem kis falunkban", s ezt én is tapasztaltam.
Nem is kellett túl sokat tekernem tovább, hogy egy újabb kuriózumot lássak: Sajókaza református templomát. A három korszakot magába foglaló templom monumentalitása magával ragadt. A hajó déli falán jól kivehető a középkori XI. sz-i faragott díszítősor. A templomot a XIII. sz-ban nyugat felé bővítették, s toronnyal látták el, mely a torony alsó harmadán fedezhető föl. XV. sz-ban ismét bővítették, későgótikus szentélyt kapott, a tornyot magasították (középső harmad). Ablakain felfedezhető a pár száz kilométerre fekvő Salföldi pálos kolostorromban már megfigyelt S alakú mérmű. A XVIII. sz-ban a barokk is hatást gyakorolt a templomra, bár igen ízléses megoldást alkalmaztak: a tornyot emelték meg egy szinttel, és a belső festett fabútorzattal rendezték be a szent helyet. Belső festése nincs a templomnak. A tiszteletes asszony kedvesen, barátságosan fogadott minket, s nagy szertetettel mesélt a hívők templomáról.
Következő napi túrám az Upponyi-hegységbe tartott. Mely nem építészeti, hanem természeti szépségekben volt bővelkedő. Bánhorváti után a Lázbéri-víztározót láthattam "felülnézetből", majd néhány kilométer megtétele után Borsodbóta felöl is megtekinthettem a szurdokot. Végigtekerhettem a természeti szépségében kitünő Sajómercsei-völgyet, majd az ellentétét képező szomszédos, párhuzamosan futó, erősen iparosított annak romjaiban gazdag, Királdi-völgyön.
A hét közepére jutott legnagyobb és legerősebb túránk, átvágtunk Miskolc felé a Tardinai-dombságon, majd a Szinva-patakot követve Lillafüreden keresztül a Bükknek vágtunk neki. Mályinka felé átmásztunk a festői Bükkön.
Miskolcon a méltán híres királyi várat, Diósgyőrt néztük meg. A vár történelme rettentő hosszú lenne itt fölsorolni, így csupán címszavakban mondom el. Már a IX-X. sz-ban állt földel, kővel megerősített épület. Ennek pusztulását az 1241-es tatárjárás okozta. A XIII. sz-ban kör alakú várat építettek, melyet a XIV. sz-ban Nagy Lajos király építtetett át a mai szabályos négyszög alaprajzú, négytornyos belső várrá, s erős külső várvédelemmel látta el. Ezt a királyi várat a XVI. sz-ban erősített várrá építették át a fenyegető veszély miatt. Egy évszázaddal később minden hadászati szerepe megszűnt, omladozásnak indult.
A monumentális falai, romjaiban is tiszteletet kívánó négy tornya erőt és magabiztosságot sugároz magából, évszázadok illata hatja át a várat, mely nemzeti nagyságunk gyönyörű emléke.
Iparosításunk egyik legszebb emléke az Ómassai vasolvasztó. Fazola Henrik és fia Frigyes építtette, termelés 1813-tól 1871-ig folyt. A feldolgozásra kerülő vas a hámorokba került innen. A környék mai napig őrzi településneveiben az ipari fejlődés találmányainak neveit (hámor, massa).
Ettől a ponttol kezdődött a heves hegymászás, mely erőteljes mászás egészen a Farkas-nyaki elágazásig (770m) tartott. Innen hosszú lejtőzés következett, melyet a gyönyörű, olykor félelmet okozó mélységet tükröző kilátás szakított félbe.
Csütörtökre jutott számomra az egyik legszebb látnivaló, a boldvai református templom. Az egykori templom a bencés monostorral együtt az 1285-ös második tatárjárás során pusztult el.
Későbbiekben csak a monostor templomát javították ki, s plébániatemplomként üzemeltették. A reformáció 1552-től van jelen, a templom a század végére a tulajdonukba került.
A keletelt, főhajós és két mellékhajós, félköríves szentélyű, kéttornyos templom (melyből a déli maradt meg) a XIV. sz-ban újult meg, gótikus elemekkel bővülve. A tornyok a mellékhajó folytatásaképpen a szentély mellé épültek bencés szokás szerint. Érdekes megoldás a déli falban elrejtett toronylépcső.
A templomban a régi kolostor felőli bejárat maradványai is jól láthatóak, valamint igazi gyönyörűség a szentély északi sarkán lévő díszesen faragott pasztofórium.
Túráim során leginkább egy kis falu, Sajókersztúr középkori református műemléktemploma lepett meg. Teljesen véletlenül "tévedtem" be e kis eldugott sajó-völgyi településbe, s lám, érdemes volt. A templom feltárás alatt áll, de külső és belső jegyek alapján biztos, hogy román kori, melyet a gótika alaposan átépített. Állítólag reneszánsz elemeket is tartalmaz. Persze a barokk itt is külsőségi károkat okozott.
Itt is megtaláltam azokat a XV. sz-i gótikus S alakú mérműveket az ablakokban, melyeket már néhány országszerte meglelhető romon és templomon megfigyeltem. Biztos, hogy egyetemes jel lehetett, melyet még talán nem sikerült jelentésileg megtalálni.
A településről már az 1100-as években van említés a templommal kapcsolatban. Az egykori szentély mellet északra volt egy sekrestye, melyet az 1500-as években bontottak el, bizonyítván a református hívők, hogy a templom nem volt katolikus. Alapjait megtalálták.
Az 1800-as évek folyamán épült tornya a nyugati oldalon, s az eddigi faragott gótikus kaput befordították a hajó felé, de a mester már nem értett a gótikus építkezésekhez, így sikerült kissé csámpássá a kapu. A cseppet sem templomhoz illő vaskos támpillérek is ez idő tájt épültek, melyek sajnos ellenkező hatást keltettek a falakban, mint a feladatuk lenne.
Körbejárva a templomot középkori és gótikus ablakok váltják egymást. A szentély falán található a legszebb ablak: a román kori résablak tetejére ügyesen ötkaréjú mérművet faragtak, érdekes egységet alkotva, bizonyítva, hogy a román kori és a gótikus építkezés nem üti egymást.

Epilógus:
A rosszul megszervezett kazincbarcikai túrakerékpáros találkozó adta keretedből sikeresen ugrottam ki, s fedeztem föl a tág környék építészeti, szakrális és természeti szépségét. Talán valahol hálás is kéne, hogy legyek a rossz szervezésért, mert így sokkal többet és mélyrehatóbban láthattam és figyelhettem meg, mint mások.
Talán jó példa, hogy nem szabad leragadni a kicsinyes problémák mellett, s mindenben a jót és szépet kell keresni. Én azt hiszem sikerrel jártam.
Látnivalókban gazdag csillagtúrázás után klubtársammal továbbindultunk a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kerékpáros Túristája jelvényszerző túra útvonalán, ahonnan rengeteg szép és életre szóló emlékkel tértünk haza.