Országos Kerékpáros Körtúra Élmények 2003

Országos Kerékpáros Körtúra

Élmények 2003

Immár harmadik éve járjuk az országot csomagosan az Országos Kerékpáros Körtúra keretében. Hogy mi is az az Országos Kerékpáros Körtúra (OKKT)? Néhány szóban a történetéről: Az ország leghosszabb, legrangosabb kerékpáros jelvényszerző túrája. A túra az országot, egy megadott útvonalon – melytől természetesen el lehet térni – körbejárja az országot. 1966-ban indult útjára a Magyar Természetbarát Szövetség Kerékpáros Bizottsága révén. A túratáv akkor 2000 km-t volt, melyet már akkor öt részre bontottak a könnyebb bejárás végett. Az évek során egyre több jármű szelte útjainkat, így többszöri módosítás után (1977, 1999) érte el mai hosszát, mely 3300 km. A túrát jelenleg a Magyar Kerékpáros Túrázók Szövetsége irányítja. Az öt szakasz a jelenlegi – 2000-ben kiadott – túrafüzet alapján:

I. szakasz: Budapest – Miskolc (477 km)

II. szakasz: Miskolc – Nyíregyháza (554 km)

III. szakasz: Nyíregyháza – Szeged (634 km)

IV. szakasz: Szeged – Zalaegerszeg (896 km)

V. szakasz: Zalaegerszeg – Budapest (739 km)

Tulajdonképpen ezzel az írással az a célom, hogy népszerűsítsem, megismertessem másokkal is e remek, bár hosszú, országismertető túrát. Felfogható ezen írás egyfajta túranaplónak is, mely a mi élményeinket tükrözi.
Az előző két év során sikerrel teljesítettük az V., a IV. valamint az I. szakaszt, így már csak a II. és a III. szakasz első kétharmada maradt hátra. Számunkra talán a legnehezebb szakasz, hiszen a Nyíregyháza – Szeged útvonal a nagy Magyar Alföldön megy keresztül, s ettől jobban féltünk, mint egy tartósabb emelkedőtől. Később kiderült, a félelmünk lényegében alaptalannak bizonyult, itt is megtaláltuk a táj szépségét.
Hangsúlyozom, hogy a túra során – bár az ember nagyon szeretné –, de képtelenség minden nevezetességet fölkeresni, meglátogatni, így mi sem tudtunk mindent fölkeresni. Ennek ellenére túránk során rengeteg szakrális emlékekkel, műemlékekkel, természeti szépségekkel találkoztunk, így azt hiszem gazdagabbak lettünk egy hatalmas élménnyel, s ami a legfontosabb: két keréken, saját erőnkből tettük meg a mintegy 1300 km-es távot.

Előkészületek
Már az év elején tudtuk, hogy most már befejezzük a körtúrát! A klub programtervezetével egyeztetve ki is tűztük a túra időpontját: 2003. augusztus 10-21. A túrára négyen jelentkeztek (beleértve önön magamat is), de mint szokott lenni, egyikünknek közbejött valami, így mindössze hárman vágtunk bele a nagy vonulásba.
Fölszerelését mindenki maga cipelte kerékpárján, az éjszakákat sátorban töltöttük, hol kempingben, hol valamelyik folyó partján. A csomagos vándortúrákra kitaláltunk egy sajátos, új elnevezést: ez lett „cipeld a házad” mozgalom.

1. nap (augusztus 10.)
Kora reggeli gyorsvonattal indultunk Budapestről felmálházott kerékpárjainkkal. Sajnos a MÁV uninteligenciáját, tehetetlenségét ismételten bizonyította, de ennek ellenére sikeresen lejutottunk Miskolcra.
Az aznapi útvonal a következő volt: Miskolc – Sajószentpéter - Kazincbarcika - Múcsony - Izsófalva - Ormosbánya - Rudabánya - Felsőkelecsény - Zubogy - Ragály - Trizs - Aggtelek (65 km, szint: 400 m)
Az első szakaszból már ismert Miskolc nevezetességeit most nem néztük meg, inkább mihamarább nekivágtunk utunknak. Hamar a 36-os úton karikáztunk Kazincbarcikáig, ahol végre elhagyhattuk a Borsodi-dombság iparterületeit, és belevághattunk az Aggteleki-karszt gyönyörű hegyeibe. A hegység 300-500 m magasságú középtáj, a Bódva és a Sajó közé beszorított hegység. Mesterségesen leválasztott része a szlovák oldalon elterülő Szlovák-Érchegyégnek. Alapja a középkori triász mészkő és dolomit. Az idők során rögökre szakadozott.
Az OKKT útvonalától mi egy csöppet eltértünk, s Rudabányát céloztuk be. A bányászatáról híres-hírhedt területen vágtunk keresztül, miközben mindenütt a lepusztulást, az elhagyatottságot éreztünk.
Az Ásványmúzeum megtekintése igen érdekes volt, hiszen láthattuk a Rudapitekus maradványait, s szebbnél szebb kristályokat.
E rövid kulturális ismerkedést követően Felsőkelecsény felé vettük az utunkat. Egy rövid emelkedő, majd egy gyors ejtőzést követően máris az aggteleki országúton találtuk magunkat. Innen már meg sem álltunk Aggtelekig. Mivel ez volt az első túrázási napunk csomagokkal, így – bár tudtunk róla – így is meglepett minket az a pár kilométer emelkedő, mely Trizst követte.
Szállásunk a Baradla-barlang előtti kemping területén volt. Gyönyörű füves terület, nem messze a szlovák államhatártól. Mivel igen hamar megérkeztünk, így volt időnk a környéken körülnézni, bár a barlangba már nem tudtunk bejutni.
Csodálatos naplementét nézhettünk meg a sziklaképződmény tetejéről. Ahogyan a vörösre izzó tűzgolyó érintőt vett a táj lombkoronáján, a fényes fénylándzsái átszűrődtek lombozaton és sejtelmes meleg fénybe öltöztette a tájat, melegség és boldogság töltötte el az ember szívét. A környék lassacskán elcsendesedett, nyugovóra tért. Így tettünk mi is.

2. nap (augusztus 11.)
A reggel friss illatai, a harmat tisztasága és a madarak koncertje keltett bennünket. A mai távunk során kitekertünk az Aggteleki-karszt hegyei közül, majd a Csereháton, a Rakaca patak völgyében vágunk át. Éjszakánkat a Hernád partján, Gibártnál töltöttük.
Útvonalunk: Aggtelek - Jósvafő - Szin - Szinpetri - Perkupa - Szalonna - Meszes - Rakacaszend - Rakaca - Szászfa - Krasznokvajda - Felsőgagy - Alsógagy - Baktakék - Fancsal - Encs - Gibárt (90 km, szint: 200 m)
A Cserehát 250-300 m közötti dombos vidék, Hernád és a Bódva által határolt háromszögben. Legmagasabb csúcsa az 520 m magas Szár-hegy, mely a Szalonnai-hegység néven emlegetett gerinc legmagasabb tömbje (a Rudabányai-hegységtől a Rakaca patak vágta el). A hegység dél felé fokozatosan „elolvad” és részévé válik az Alföld É-i részének. A dombvidék mintegy hidat képez a robusztus Bükk és a merészebben magasló Zempléni-hegység között.
Aggtelekről – nem meglepetésképpen érve minket – ki, jobban mondva fel kellett tekernünk. A táj intim szépsége, a gyönyörű kilátású hegyi utak mind magával ragadott minket, s nem is bántuk, hogy emelkedik az út, mert így többet tudtunk elraktározni a táj szépségéből. A Baradla-barlang Vörös-tói bejáratánál megpihentünk. Innen egy hatalmas lejtőn keresztül beszáguldottunk Jósvafőre, de előtte azért megnéztük a barlangrendszer itteni bejáratát is.
A település nevezetességei közül a festői kis utcában, a Jósva patak partján lévő Tájházat néztük meg. Hétfői nap lévén a kis település kihalt, nyugodt volt. Egy kisebb, kanyargós, dombokkal övezett völgyben tekertünk a 27-es útig, ahol a vasúttal is és a Bódva patakkal is találkoztunk. Perkupa után értünk a már említett Szalonnai-hegység és a Rudabányai-hegység közti természetes átvágáshoz. Az alig több mint 4 km-es út után megérkeztünk a környék talán leghíresebb településére, Szalonnára.
A település kis dombjának tetején áll a XII. sz-ból való református templom. A jelenlegi egyhajós keletelt középkori templom első építési periódusa a rotunda építésével kezdődött. A XIII. sz során e körtemplomot bővítették nyugat felé, így a rotunda eredeti bejárata megsemmisült, de vélhetőleg darabjait visszaépítették a jelenlegi templombejárat kövei közé. Jelentős emléket képez a templom falán található falfestmény, mely a szíriai eredetű Antiochiai Szent Margit legendáját mutatja be. A bővítés során a festménysorozat egy része megsemmisült. A régi körtemplom mellé, mely a bővítés után már a szentély szerepét töltötte be, épült föl a XV. sz elején sekrestye épült. 1808-ban lebontották, nyomai a szentély É-i oldalán láthatók. A török háborúk után a templomot a református egyházközösség vette kezelésbe. A templomnak nincsen tornya, helyette egy szép harangtorony áll a kerítőfalon belül.
Látnivalók sorában még nem végeztünk, hiszen hamarosan elértük a csodálatos fekvésű mesterségesen, a Rakaca patak vízét felduzzasztásával létrehozott Rakacai-víztározót.
A tározótól nem messze fekszik Rakacaszend. Nevezetességét az útról, tőle jobbra, a domb tetején a fák koronája között szerényen megbújó református templomát már megpillanthatjuk.
A XII. sz-ban már állt itt templom. Keletelt patkóívű szentéllyel rendelkező templomot a XIII. sz-ban a D-i oldalára bővítették, egy másik, négyszögzáródású, immár nagyobb és hosszabb templommal. A XVI. sz végén újabb bővítés következett: a patkóíves templomrészt bővítették Ny felé. A XIX. sz-ban az eredeti patkóíves templomrész állaga rohamosan fokozódott, így bontását határozták el. Ugyanakkor a D-i oldali templomot bővítették Ny felé, így alakult ki a kosáríves apszisa a mai templomnak.
A műemléki föltárás során e részletek kiderültek, és igyekeztek megmenteni, láthatóvá tenni e részleteket. A templomon belül érdekes hatást kelt az É-i falon található három ablaknyílás lenyomata, mely a XII. sz-i templom D-i ablaknyílásai voltak. A mai bejárat a bővítés során keletkezett, melyet a XIX. sz-ban befalaztak, és a régi négyszögletes szentély (a K-i oldal) falán nyitottak egy újat.
Gyönyörű festett famennyezettel rendelkezik a templom. Falfestménytöredékei a XIV. századból valók. Érdekesség, hogy egy teljes alakot ábrázoló fiatal püspökszentet is ábrázoltak a templomban.
A kultúra és a történelmi ismeretanyag bővítés után, immár fáradtan tekertünk tovább a Rakaca-völgyében. A terepviszonyok kedvezőek voltak, így a természet szépségében gyönyörködtünk. Baktakék településen megpihentünk, s innen már egy-egy domb között kikukucskálva megpillanthattuk a merészen magasodó, tiszteletet parancsoló Zempléni-hegység erőteljes csúcsit, mely holnapi napunk nagy csatája lesz...

3. nap (augusztus 12.)
Kemény és megerőltető napra ébredtünk. Ma várható túránk legmeredekebb szakasza, de egyúttal a legszebb része is. Hideg reggel volt. A levegő annyira lehűlt, hogy a Hernád, mely tőlünk 15 m-re békésen folydogált, egyszerűen gőzölgött.
Aznapi útvonalunk: Gibárt - Abaújkér - Boldogkőújfalu - Boldogkőváralja - Vizsoly - Vilmány - Göncruszka - Gönc - Telkibánya - Abaújvár - Kéked - Hollóháza (68 km, szint: 650 m)
Aznap reggel is emelkedővel kezdtünk. Érdekes és mint fővárosi (melyre sajnos nem mindig büszke az ember...) meglepődve tapasztaltam, illetve tapasztaltuk a következőt: egy jó 6-10%-os emelkedőn másztunk fölfelé Gibártról kifelé, s mögöttünk egy helyi sárga busz jött. Mivel csomagokkal voltunk, valamint még csak egy kilométert tettünk meg, így az átlagnál sokkal lassabban tekertünk. Buszosunk pedig nem dudált, nem idegeskedett, nem tolt le minket! Egyszerűen megvárta míg fölérünk a tetejére, akkor már jól kilátott, és teljes sávváltással megelőzött minket. Sőt, mivel föltartott pár autóst is, ők is szépen sávváltással előztek meg minket, s egyiknek sem jutott eszébe ránk dudálni, integetni. Hogy is van ez? Itt megy, Budapest 100 km-es körzetében már nem?
Miután fölocsúdtunk e kellemesen ért közlekedési morálból jókedvűen tekertünk Boldogkőújfaluig, ahol végleg betekertünk a Zempléni-hegységbe. Jellegzetes vulkáni képződményei pont a vulkáni tevékenység következményei. Hazánk legfiatalabb vulkáni területe, bár ez is erősen lepusztult felszínű. Alapkőzete a vulkáni tevékenység következménye, így andezit és riolit. Az utóvulkáni tevékenységnek köszönhető az ércesedés (pl.: Telkibánya), kaolin és bentonit keletkezése (pl.: Mád) illetve a melegvízi források (pl.: Gönc).
Boldogkőváralja csodálatos várát belülről is megtekintettük. A lepusztult vulkáni dombon elhelyezkedő, hajóra emlékeztető csodálatos vár megragadott bennünket. A 367 m magasan fekvő várnak a történelem viharában sok gazdája volt, többek között Zsigmond király, Hunyadiak, Szapolyai János és a Rákóczi család, míg nem 1702-ben a császári csapatok végleg el nem pusztították. A várból elénk táruló gyönyörű kilátás miatt megéri a bejárathoz vezető rövid erős emelkedővel tarkított út szenvedései.
A vár tüzetesebb megismerése után visszatértünk a Gönc felé vezető útra. Hamarosan újabb nevezetességhez értünk: a Károli bibliát őrző vizsolyi református templomhoz. Első temploma a XIII. sz folyamán épült szász (német) telepesek által behozott „minta” szerint. A rövid, egyhajós templom, a hajótól valamivel keskenyebb köríves szentéllyel rendelkezett, román stílusban épült, de már megjelentek a gótika jegyei is (szentély külseje vakárkádos díszítésű).
A XIV. sz során kicsinek bizonyult már a templom, így a hajóját meghosszabbították. Az új bővítmény már gótikus stílusban épült, a régi templomrész eltörpült mellette. A D-i falán csúcsíves ablakok épültek, a bejáratot is ide helyezték, a régit pedig befalazták (nyomai jól kivehetők a D-i oldalon). Kicsivel később megépült a Ny-i oldalra a zömök torony is. A bejáratot a torony alá helyezték. A reneszánsz idején a korábbi síkmennyezetet fölváltotta a hornyos keresztboltozat.
Bár újra csak a hegység szélén tekertünk, már érződött a hegy domináns léte: egyre több bukkanóval kellett számolnunk. Göncre érve a legmelegebb déli idő csapott le ránk. Hűsítő érzés volt bemenni a múzeumként (tájházként) működő huszita házba. Itt őrzik az Európa szerte elismert űrmértéket, a gönci hordót, mely 136,7 literes volt. A település templomának lelkésze volt Károli Gáspár, az első magyar fordítású biblia írója.
Törekedtünk rá, hogy ne csak a Körtúra útvonalát járjuk be, hanem annál egy kicsit bővebb, tágabb kulturális élményben legyen részünk. Így történt, hogy Telkibánya Ásványmúzeumának megtekintése után visszafordultunk és Abaújvárnak vettük az irányt. A kis Cserenkő patak halastava mellett elhaladva nekivágtunk első igazi 10%-os emelkedőnknek. Sehol egy fa, így a tetejéről kitűnő kilátás nyílt a környékre. Abaújvárt elérve egyúttal a határfalvak sorozatát is elértük. Néhol pár száz méterre, néhol pedig kilométerekre volt tőlünk a határ.
Egy közepes méretű domb megmászását követő lejtőzés után beértünk Kékedre. Mivel fél öt múlt, már nem volt nyitva a XVI. sz-i, két saroktornyos, késő reneszánsz várkastély. Sajnos ezt az élményt lekéstük.
Már aznapi végcélunk közelébe voltunk. Így lelkesen és újult erővel indultunk Hollóháza irányába. De lelkesedésünk hamar alábbhagyott: a majd 5 km hosszú fokozatosan emelkedő (először csak 6%, majd tartósan 10%, egy-egy szakaszon 12%-os) emelkedő fogadott minket. Mire a több mint 260 m-es szintkülönbséget megmásztuk folyt rólunk a víz, így a tetején negyed órás pihenőt tartottunk. Jócskán hat óra körül jártunk, de még mindig meleg volt. Az aszfalt még fűtött, így arra feküdve hamar megszáradtunk. A testi fáradság, a táj szépsége a közelgő nap vége együtt fantasztikus hangulatot eredményezett, azt sem bántuk, hogy kifáradtunk a hegy megmászása során.
Lászlótanyára nem másztunk már föl, így egyenesen legurulhattunk a gyönyörű fekvésű Hollóházára. Éjszakai szállásunk egy kis kempingben volt, a településen belül.

4. nap (augusztus 13.)
Reggelre kissé beborult az idő, így sokkal melegebb volt mint egy nappal ezelőtt a Hernád partján. Ma elhagyjuk a Zempléni-hegység gyönyörű vulkáni közegét s a síkabb Bodrogköz nevezetességeit tekintjük meg, hogy végül elérjük az Alföld megzabolázott éltető folyóját, a Tiszát. A Bodrogköz az alföldi nagytájunkhoz tartozó terület. A Tisza és a Bodrog közötti árterület, mely még őrzi az eredeti vízi világot. Élesen válik el a Zempléni-hegység kimagasló hegyeitől. A Tiszától délre eső folytatása a Rétköz.
Útvonalunk: Hollóháza - Füzérkomlós - Filkeháza - Pálháza - Füzérradvány - Mikóháza - Széphalom - Sátoraljaújhely - Sárospatak - Vajdácska - Karos - Karcsa - Pácin - Cigánd (95 km, szint: 250 m)
A szürkésre változott égbolt nem vette kedvünket, s lelkesen vágtunk neki a mai távnak. Füzérkomlós után egy kis 10% emelkedő tetején elénk tárult a környéket uraló, 552 m magasságban fekvő, Füzéri vár. A vár mintegy korona fedi a cukorsüveg formájú vulkáni kúpot. A közelmúltban végzett felújítás eredményeképpen romjaiból kezd föléledni. Története a XIII. sz-ban kezdődik, pusztulása a XVII. sz-ra tehető.
A környék erőteljes hegyei (600-900 m közötti csúcsaival) uralják a környéket, de ki hinné, hogy ezek a hegyek 15-20 km múlva már csak emlékek lesznek a túrázó számára.
Egy kisebb kitérőt tettünk Füzérradvány felé, ahol megtekintettük a felújítás alatt álló neoreneszánsz-romantikus stílusú Károlyi-kastélyt. A kastélyban néhány termet nyitottak meg a nagyközönség számára, így a lépcsőházat (bejárat), a csavartoszlopos hallt, a márvány galériafolyosót, a királyi szalont és a királyi ebédlőt, valamint a kilátótornyot.
A kastély megtekintése után a településről a csodálatos fenyőfasor mellett tekerve jutottunk ki. Innen néhány kilométerre megérkeztünk a romantikus nevű Széphalomra, Kazinczy szép kis településére. Ma Sátoraljaújhely (vagy ahogy ott mondják, Sátorhely) része. Kazinczy Ferenc nyelvújítónknak köszönhetjük a település nevét is, mely korábban a Bányácska nevet viselt.
A parkban, ahol az emlékcsarnok is található, van eltemetve Kazinczy. 1831. augusztus 23-án halt meg a kolera áldozataként. Csendben, minden pompa nélkül temették el. Özvegye még ebben az évben síremléket állíttatott férjének. 1873-ban adták át a neoklasszicista stílusú, görög templomot utánzó csarnokot.
Sátoraljaújhelyen, e Trianon által sokat szenvedett, és durván kettévágott településen most nem néztünk körül, hiszen itt is eltölthettünk volna akár két napot is.
Sárospatakon viszont a fő nevezetességet megtekintettük. Elsőnek a XIV-XVI. sz-i hazánk egyik legnagyobb gótikus csarnoktemplomát tekintettük meg. Mint megannyi hazai templom történetében itt is több átépítés, bővítés, lebontás vezetett a mai formájának eléréséhez. Első templom a XI-XIII. sz-ban (román korban) már állt, rotunda (körtemplom) formájában. Ennek alapfalai megtekinthetők a templom bejáratától néhány lépésre. Tornya csak a XVIII. sz végén épült eklektikus stílusban, mely az eredeti gótikus elemekkel harmonizál, egységet alkot.
A plébániatemplomtól néhány méterre áll a jelenlegi Rákóczi-várkastély, és a híres Vörös-torony.
A Bodrogon való átkelést követően egy élesen eltérő terepviszonyú területre értünk, a Bodrogközbe. A sík, messze-távol csak a tengernyi pusztaság terül el, miközben a hátunk mögött a Zemplén magasztosan felfelé törő hegyvonalai uralják a terepet.
Karcsán álltunk meg legközelebb, hogy a református templomot megtekintsük. Valószínű, hogy I. (Szent) István törvényének emléke lehetett az első templom, mely a korban szokásos rotunda (körtemplom) formájában valósult meg. A XII. sz végén kibővítették. A rotunda téglából épült ívéhez kőből építették hozzá a hajót. Már 1527-ben a református hitre tért át a falu. 1767-ben beboltozták a szentélyt. 1873-ban tűzvész pusztította el, ekkor készítette el Schulek Frigyes a renoválási terveit.
A templom díszítését a faragott kövek alkotják mind kívül, mind belül. Már a bejárat béletes kapuja fölötti timpanon szélén megtaláljuk a védőfigurákat. Bent a karzatot tartó kőoszlopok fejezeti rendkívül gazdag díszítésben: a D-i pilléren például látható két veszekedő, küzdő alak, akik egymás szakállát tépik meg. Ugyanezen a pilléren találjuk meg az imádkozó alak figuráját is.
Fáradtan és újabb élményekkel gazdagodva tértünk nyugovóra Cigándon a jó öreg Tisza partján.

5. nap (augusztus 14.)
A „három Tisza” nap, hiszen reggel a Tiszánál keltünk föl, a nap közepén átkeltünk a Tiszán Lónyánál, majd az éjszakát ismét a Tiszánál, Tivadarnál töltöttük.
Reggel átkeltünk a Tiszán és a Nyírség É-i részére, a Rétközbe. Innen a Szatmár-Bereg középtájra értünk. Ezen belül a Bereget jártuk be. Ezen területek mindegyike sík, homokos területek. A szél könnyen felkapva szállítja a mészben szegény úgynevezett savanyú homokot.
Útvonalunk mára így alakult: Cigánd - Kékcse - Kisvárda - Fényeslitke - Komoró - Mándok - Tiszamogyorós - Lónya - Mátyus - Tiszakerecseny - Gelénes - Csaroda - Márokpapi - Tarpa - Tivadar (102 km, szint: 50 m)
Az előző napok hegyvidéki útjai után az első igazi alföldi napunk volt ez. Első megállóhelyünk Kisvárda települése. Az egykor szebb napokat megélt téglavárhoz igyekeztünk elsőként, melyből lényegében a déli homlokzat maradt meg. A XV. sz-ban kezdték el a valószínűleg már itt lévő kisebb vár bővítését. 1558-ban a törököknek nem adták meg magukat. Ugyanebben az évben Báthory István magyar csapatai ostromolták meg a várban lévő Váradi Mihály csapatait. A Kassáról érkezett csapatok viszont idejében felmentették a várat az ostromlók szorítása alól. 1580-as években megerősítették a várat az újabb török támadások visszaverése érdekében, de mivel a fenyegetettség sohasem vált valóra, így Kisvárda fokozatosan elvesztette jelentőségét. A Thököly kuruc seregei ostromolta meg 1672-ben a várat, melyet elfoglaltak, de a Habsburgok 1685-ben visszafoglalták. Rákóczi-szabadságharc idején 1703-ban foglalta el a Habsburgokat támogató nemesektől. A szabadságharc leverése után a vár üresen maradt és a helyi lakok kőbányaként használták.
A nagy csalódás után É-nak vettük az irányt. Az út minősége – mellyel eddig nem volt problémánk! (s a túra során sem volt túl sok panaszkodni valónk) – drasztikusan megromlott. Tiszamogyorós után átkeltünk a Tiszán. Itt tapasztaltuk az idei nyár aszályát: a vízszint olyan alacsonyan volt, hogy a pontonhidat szétszedték, és csak a komp közlekedett. Lónyán ért minket a túránk során a legnagyobb meglepetés. A késő román, XIII. sz-i református templomban ott jártunk előtt két héttel találták meg csodálatos freskóit, mely a szentély területére koncentrálódott. Nagy megtiszteltetésként vettük, hogy be is mehettünk, s közelről meg is csodálhattuk a frissen föltárt leleteket. Elmondták, hogy a szentély padozata alatt sírokat, valószínűleg a középkori főúri embereket, vagy a templom papjainak némelyike feküdhetett itt. A sírokat föltárták, de visszatemették őket. Ezek után már azt hittük, hogy nem érhet minket meglepetés. Nagyot tévedtünk: fölmásztunk a mérnöki ügyességgel megépített tiszta fa szerkezetű (egy darab vasszög, vagy összefogó bilincs nincs benne) harangtoronyba. A harangok egyike 1666-ból való volt, immár több mint 330 éve szolgálja a hitközséget. Csodálatos érzés volt megérinteni e tiszteletet parancsoló korú harangot. Remélem unokáimnak is meg fogom tudni még mutatni!
E csodálatos emlékeink megtekintése után a kánikulai kora délutáni órákban folytattuk a túránkat a Beregben. A pár évvel ezelőtti nagy tiszai árvíz nyomai már sehol sem lelhető föl, ha csak azon nem, hogy rengeteg új, ízléses, a környezetbe beillő épületek épültek, immár téglából.
Ezen újjáéledő települések sorozata következett, míg végül Csarodára értünk. Régóta szeretem volna megnézni az itteni templomot. Mint a környék megannyi temploma, ez is a református közösségé. A XII. sz-ban épült a templom. A hosszúkás hajóhoz négyzet alakú keletelt szentély csatlakozik. A sekrestyéjét a későbbi időkben elbontották. Falképei a középkorból valók, melyre 1642-ben ráfestettek.
Tivadaron vertünk sátrat az egyik nyugodtabb kempingben. Egy kiadós vacsora után nekivágtunk a település strandja felé. A nap épp akkor ment le, mikor mi a partra értünk. Legnagyobb megdöbbenésünkre a Tisza kanyarulatában lévő homokpad a folyó szélességének körülbelül a felét foglalhatta el. Az akkori folyó közepén egy illető próbált fürödni, de csak derékig ért neki a folyó. Az aszály megtette hatását.

6. nap (augusztus 15.)
Búbánatos időnk volt aznap. Meg is áztunk, de szerencsére csak ezen a napon. A szatmári nevezetességet ismertük meg.
Túraútvonal: Tivadar - Kisar - Nagyar - Szatmárcseke - Tiszakóród - Tiszacsécse - Milota - Tiszabecs - Sonkád - Kölcse - Túristvándi - Kömörő - Penyige - Tunyogmatolcs (82 km, szint: 50 m)
Reggel borús időre ébredtünk, kicsit hűvös is volt. Vacilláltunk, hogy mi is legyen, de végül a reggelit követően mégiscsak elindultunk. Nagyarig sem jutottunk, mikor kiszakadt az ég és esni kezdett. Szatmárcsekén vagy két órát töltöttünk a nevezetességek megtekintésével és az eső csillapodására várva. Legnagyobb hatással a református temetőben lévő csónak alakú fejfák voltak ránk. Ugyanitt található a Kölcsey sír is, mely a temető legmagasabb pontján van. A köroszlopos, hatszög alakú párkánnyal összefogott, elől két kandeláberrel magasított klasszicista emlékmű magasztosságot sugárzott magából még így szemerkélő esőben is.
Az eső csak nem akart alábbhagyni, így elindultunk, de Tiszakóródon megálltunk ebédelni. És ekkor jött a csoda: a fedett buszmegállóban majszoltuk az ebédünket mikor hirtelen alábbhagyott, s öt perc múlva már sütött is a nap. Vidáman indultunk tovább Tiszacsécsének. A településen elsőként a Móricz házat tekintettük meg. Az emléktábla szerint ebben a házban született az író, de ez így téves, hiszen a Móricz családnak Csécsén még ezen kívül két háza volt. A kertben található életnagyságú szobor alkotója Varga Imre alkotása.
A település másik szép emléke a Móricz háztól nem messze álló református templom fa harangtornya. 1822-ben épült, tűhegyes sisakja 24 méter magas és négy fiatornyos.
A Móricz emlékház kicsi épülete után Tiszabecsig tekertünk. Itt lép hazánk területére a Tisza, ezért megnéztük a 0 folyamkm követ.
Következő nevezetesség a sonkádi református templom volt. A XV. sz-i gótikus templom belső berendezése népies barokk, mely a XVIII. sz-ban készült. A mennyezet festett fa kazetta szerkezetű, a karzat alatti egyik kazettában még az évszám is megtalálható (1715). Az egykori szentély falán jól kivehetők a régi, gótikus keresztboltozat nyomai.
Legnagyobb látnivalót a nap vége felé értük el: Túristvándi vízimalom. Már 1315-ből említik a település malmát. A mai malom közvetlen elődje 1752-ből ered. Ritkaságszámba megy háromkerekes rendszere. A felújításoknak köszönhetően ismét üzemképes a malom.
Estére Tunyogmatolcsra értünk, ahol a Szamos partján vertük föl táborunkat. Itt a természet bebizonyította azt a táborállítási alaptörvényt, hogy mindig a sátrakat kell először fölállítani, tudniillik, miközben állítottuk a sátrainkat, eleredt az eső, de olyan emberiesen. Tíz percig ha eset, de az alatt teljesen eláztatott bennünket. A természet rúgott még egyet rajtunk aznap.

7. nap (augusztus 16.)
A Nyírségen való keresztülhaladás nagy napja volt. Az alföldi jelleg miatt előtérbe került a tekerés, s egyre nagyobb távokat kellett megtennünk két település között.
Útvonalunk: Tunyogmatolcs - Győrtelek - Kocsord - Mátészalka - Nyírcsaholy - Fábiánháza - Mérk - Vállalj - Terem - Bátorliget - Nyírvasvári - Nyírbátor - Kállósemjén - Nagykálló - Nyíregyháza - Sóstógyógyfürdő (118 km, szint: 50 m)
Bátorligetig lényegében nem nagyon álltunk meg. Szatmár-Bereg legmélyebb területén, az Ecsedi-láp területén tekertünk. Szép árnyékos utakon haladtunk kisebb buckák között. A védett területnek nyilvánított Ősláp élővilágát és a láp kialakulását bemutató kiállítást néztük meg a volt ligeti iskola épületében. Ritka természeti képződmény az Ősláp, hiszen körös-körül erdők veszik közre, így meggátolja a melegebb szelek betörését a területre, valamint a víz állandó párolgása is tovább hűti a területet, a köd megreked a fák miatt, így aztán különleges hűvös mikroklímájú növény- és állatritkaságok találhatóak ezen a területen. Állatok közül a ritka szalakóta, a fekete gólya és a fekete harkály, a fialó gyík, orrszarvú bogár is megtalálható a területen.
A kiemelten védett bátorligeti legelő, ahol megtalálható a leány- és a magyar kökörcsin, gyakori a tavaszi hérics, s csak itt található hazánkban a tátogó vagy ibolya kökörcsin.
közelben található a Fényi-erdő, mely szintén védett terület. Tipikus példája a lepusztított nyírségi öregerdők megmaradt példányainak. Nem ritka a 200-300 éves fa sem!
Természeti ritkaságainkkal való megismerkedésünk után Nyírbátornak mentünk. Elsőként a református templomot tekintettük meg. XIV. sz-ban állt itt templom, s e mellé építette föl Báthori István vajda a XV. sz vége felé a mai templomot. Az egyetlen hatalmas teremből álló, magasságához képest rendkívül keskeny templom DNy-i sarkához négyszögletű toronycsonk csatlakozik. A tetőzet hálóboltozatos, ablakai a későgótikus stílust mutatnak. A szentély helyén fekszik Báthori István vajda vörösmárvány síremléke.
A református templom megtekintése után átgurultunk a Minorita templomhoz. A templom egyidős a református templommal, tehát a XV. sz-ban épült. Az 1700-as években átépítették, és ekkor nyitották mai bejáratát is. A betérni vágyó embert díszes gótikus kapuzat fogadja. A fehérre meszelt belső falak között a már giccsesnek tűnő, túlaranyozott nagyméretű barokk oltárak találhatók. Leghíresebb közülük a Krucsay-oltár. Az oltár lényegében Krisztus passióját ábrázolja. Az oltár 1731-ben készült. Az oltár cselekménysorozata a középkori misztériumjátékok hangulatát idézi.
Nyírbátorról egyenesen Nyíregyházára tekertünk. Látnivalói közül a Sóstói Múzeumfalut néztük meg, mely mindkettőnket lenyűgözött gazdag néprajzi érdekességeivel, látványosságaival. 1979-ben nyitotta meg kapuit, célja pedig a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye hajdani sokszínű népi építészetét akarja megőrizni és bemutatni. Véleményem szerint nagyon jól, színvonalasan sikerült megoldaniuk e nehéz feladatott.
A lakóházakat, iskolákat, templomot mind eredeti környezetükből hozták ide, mert lakói kihaltak, vagy éppen lebontásra, pusztulásra voltak ítélve. Így lebontották őket és idehozva újra, immár rendszerezve újraépítették őket, létrehozva a Múzeumfalut. Ha az ember belép e területre olyan érzése van, mintha egy tényleges faluban lenne, azzal a különbséggel, hogy a házaknak nincsen lakói (bár mindegyik szépen, az adott tájra és rangra valamint időre jellemzően van berendezve), az ólakban nincsenek állatok, s a házak nem egy adott területre jellemző egység szerint épült. Bár ez a mai embert kevésbé zavarja, hiszen városainkban sincs már egység, megjelennek a különböző korok építészeti stílusai egymás mellett.
Többek között van itt különböző nyírségi porták és kisnemesi porta, beregi porta, rétközi porta, szatmári kisnemesi, középparaszti és szegényparaszti porta, valamint a „közhasznú” épületek közül szárazmalom, községháza, templom, kovácsműhely. Mindegyik ház bejárata mellett kis kerámiatábla hirdeti az eredeti helyét és az építés idejét is.
Éjszakánkat a közeli Sóstófürdő területén elhelyezkedő kis hangulatos kemping területén töltöttük közvetlenül a tó partján. A vacsora elteltével rövid kiértékelést csináltunk az elmúlt hétről, majd kellemeset aludtunk.
A mai túranappal a körtúra újabb szakaszát zárhattuk le. Befejeztük a II. Szakaszt, mely nekünk 620 km-be került (kiírás útvonala szerint: 554 km). Már csak a III. szakasz egy része van hátra.

8. nap (augusztus 17.)
Hosszú nap várt ránk kánikulával és hosszú sík tereppel. A nevezetességek sora egyre ritkább, illetve vannak olyanok is melyek nem keltették föl érdeklődésünket, illetve ezt a napot inkább a tekerésnek szenteltük. A Nyírség központjából a Hajdúság központjába tekertünk át egyéb kitérőkkel.
Az útvonal: Sóstógyógyfürdő - Nyíregyháza - Hajdúdorog - Újfehértó - Érpatak - Geszteréd - Balkány - Nyíradony - Hajdúsámson - Debrecen (133 km, szint: 0 m)
Megtekintettük a hajdúdorogi görög katolikus temploma. 1772-ben építették, s többszöri átépítés után, 1868-ban nyerte el barokk és romantikus stílusjegyeket magán hordó képét. 1912-ben székesegyházi rangra emelték a püspöki székhelyen emelkedő templomot.
A gyér vízhálózatú Hajdúságon tekertünk keresztül. A terület lényegében egy lösztábla, olyan mint a Mezőföld, csak kevésbé tagolt. Még viszonylag sok fa található a környéken, melyek a nagy melegben hűsítő árnyékot adnak a fáradt kerekesnek.
Debrecenre Nyíradony felől érkeztünk, s a központban, a Nagytemplom tövében, a csodálatosan fölújított téren megittuk a jól megérdemelt jegesteánkat. Az éjszakánkat a kerekestelepi strand és kemping területén töltöttük.

9. nap (augusztus 18.)
Ismét hosszú túranapunk volt, de már sokkal több látnivaló volt.
A túraútvonal: Debrecen - Vámospércs - Bagamér - Álmosd - Kókad - Létavértes - Hosszúpályi - Sáránd - Derecske - Hosszúszovát - Földes - Báránd - Püspökladány (135 km, szint: 0 m)
Reggel megtekintettük a Nagytemplomot, mely igazából nagy csalódás volt számunkra, bár egy református templomnak így kell kinéznie. Mindezek ellenére még mindig az egyik legszebb klasszicista épületeink egyikének tartom. A templom története igen érdekesen alakult, hiszen itt már a XII. sz-ban állt templom, melyet Szent András-templomként emlegettek. A történelem viharában, valamint az igen gyakori tűzvészekben sűrűn elpusztult, de valamilyen formában mindig újjáépült. 1802. június 11-én pusztított nagy tűzvész pecsételte meg sorsát véglegesen. Az új templom építésével Péchy Mihályt bízták meg. A merész terveket nem merték megvalósítani, így végül a régi alapok nagy részének fölhasználásával épült meg a templom Rábl Károly gyöngyösi építőmester tervei szerint 1819 végére. A Szent András-templom régi, a mai templom területén túl lógó részei ma már láthatóvá tették.
Álmosdon rengeteg mindent tanultunk, mind a településről, mind a Kölcsei Kölcsey Ferenc íróról és családjáról.
Az Árpád-kori településről már az 1261-ből származó oklevél is említést tesz. A jelenlegi Kölcsey Emlékház valójában Kölcsey Ferenc szüleinek a lakóháza volt. Gyerekként 6 éves koráig itt élt. Ebben a házban vesztette el jobb szemének világát a himlő következtében, de nem közvetlenül a himlőtől, hanem annak kezelésében. Történt az, hogy a himlős gyerekeket száraz, meleg helyen kúrálták, történetesen az enyhén fölmelegített kemencében. Mikor kifelé kúszott a kemencéből egy izzó parázs a szemébe pattant, s azt kiégetve elvette jobb szemének látását.
Szünidőben főként itt tartózkodott a költő. 1812-15 között Álmosdon gazdálkodik, majd 1815-ben testvérével osztozkodik a birtokokon és öccsével Szatmárcsekére költözik. 1823. január 22-én Álmosdon írta a Himnuszt.
Kis község létére igen sok nevezetességgel rendelkezik, így például kovácsműhellyel, mely jelenleg múzeumként működik. Református temploma több évszázad építési emlékeit ötvözi. Altemploma román stílusú, 1824-ben épült föl a tornya. A templomot többször átépítették.
Innen Püspökladánynak vettük az irányt, keresztülvágva a Hajdúság sík vidékén. Lényegében az aznapi távot már csak tekerésnek fogtuk föl, műemlékeket, templomokat mát nem is kerestünk föl.

10. nap (augusztus 19.)
Talán a legnehezebb alföldi nap várt ránk aznap. Az erős szembe szél dacára át kellett vágnunk a Hortobágy tengersík pusztáján, miközben a legnagyobb szélárnyék az út szélén kókadozó fűszál volt. A Hortobágy területét a Tisza és a névadó Hortobágy folyó töltötte föl, majd az emberi beavatkozások hatására, a nagy folyószabályzások idején vált – a Nagykunsággal együtt – száraz, szikes pusztává.
E pusztán a következő volt útvonalunk: Püspökladány - Nádudvar - Hajdúszoboszló - Nagyhegyes - Hortobágy - Telekháza - Tiszacsege - Egyek - Tiszafüred (130 km, szint: 0 m)
Tulajdonképpen Nagyhegyesig minden nagyon jó volt, még talán segített is a szél. Miután a 33-as útra rákanyarodtunk, elszabadult a pokol. Körülbelül 60 km-en keresztül csapot szembe a szél. Sajnos az útnak nagy a forgalma, így nem igazán élvezet a tekerés rajta, bár a felújítás végett javulhatott a helyzet.
15 km után Hortobágyon fél órás pihenőt tartottunk a több mint 300 éves Hortobágyi Csárdában, és legalább ennyi időt „nevezetességnézelődéssel”, azaz a „népi ruhába öltözött hiénák” – ahogy én elneveztem a nemzeti színű bóvlikat áruló néprajzi ruhába öltözött árusokat – piacán való „ámuldozással”.
Megtekintettük a Pásztormúzeumot is. Régen a csárdába érkezők fogatainak tárolására szolgáló épület volt. A múzeumban megismerkedtünk a Hortobágy történetével, néprajzával, a hagyományokkal és a pusztai állattartás sajátosságaival. Hát nem irigylem őket.
A településről kifelé hajtva áthajtottunk a település egyik legnagyobb nevezetességével, a hortobágyi Kilenclyukú hídon. A híd 1833-ban épült Povolny Ferenc tervei alapján, s a mai napig betölti funkcióját. Sokan azt hiszik, hogy ez volt az egyetlen ilyen szerkezetű híd. Pedig ez is csak másolat, hiszen az eredeti, a minta nem is olyan messze, Karcag mellett található az úgynevezett Zádor híd. A híd a Zádor-éren vezetett keresztük Karcagból Debrecenbe vezető úton. A hortobágyi hídnál 21 évvel idősebb szerkezet alapkövét 1806-ban tették le. Ez is kilenclyukú szerkezet volt, de 1830-ban egy tavaszi árvíz elmosta a két-két szélső ívét, így a megmaradt jelenlegi öt íves szerkezetét 1833-ban újították föl. A sors érdekessége, hogy az az „ér” mely elmosta mára a szabályzást követően eltűnt, furcsa emlékművet alkotva az egykor fontos út nyomvonalában. Ma már nincs használatban, de állapota kifogástalan.
Tiszacsegére fáradtan és elcsigázottan érkeztünk, ráadásul négy óra után, így nem tudtuk megnézni az eredeti formájában megőrzött zsellérházat, és a középkori templomerődöt.
Tiszafüredre érkezve teljesen kimerülve érkeztünk meg, s mivel már ismertük a települést, így egyenesen a kempingbe siettünk, ahol gyors pakolás és sátorállítást követően kifáradva aludtunk el.

11. nap (augusztus 20.)
Ünnepi napra ébredtünk a Tisza-tó fővárosában. Az enyhe szellő hamar elfújta a reggeli nedvességet a levegőből, így már kivehettük az É-ra elterülő hatalmas Bükk hegység impozáns vonulatát. Nagyot nosztalgiáztunk, majd nekivágtunk a Nagykunság száraz, nappirította szikes terepének.
Utunk mára: Tiszafüred - Tiszaszőlős - Tiszaderzs - Abádszalók - Tiszaderzs - Kunmadaras - Berekfürdő - Karcag - Buda - Füzesgyarmat - Szeghalom (129 km, szint: 0 m)
Mielőtt a Tisza-tó keleti partján végigtekertünk volna Abádszalók irányába, azért megnéztük a Nyúzó Gáspár Fazekas Tájházat Tiszafüreden. A település református templomának tornya a környék – és az Alföldre általában jellemző – erkélyes tornyok, úgynevezett tűztornyok is egyben, melyre már tavasszal fölfigyeltem ittjártunkkor, de csak most tudtam képet készíteni róla.
Abádszalókra érve a Babamúzeumban pihentünk meg. A gyűjteményben kétszáznál is több, a Kárpát-medencére jellemző, népviseletbe öltöztetett babát állítottak ki.
Innen Karcagnak vettük az irányt. Útközben kitérőt tettünk Berekfürdőre is, ahol egy kicsit megpihentünk. Karcagon fölkerestük a – tavasszal már látott – Nagykunsági Tájházat és a Szélmalmot. A régi Piac téret uralja a hatalmas, egytornyú, sárgára meszelt református templom, valamint a szecessziós Városháza.
Bucsa előtt átléptük Békés megye határát. Rájöttünk a megye nevének eredetére. Az elmélet a következő: A megye határáig nem voltak fák a környéken, miután átléptük a megyehatárt egyből „nőttek” fák – ha csak az út mellé, de akkor is ott voltak. Fontos dolog ez egy kerékpáros számára, hiszen a nagy meleget és a nyílegyenes útszakaszokat nem nagyon kedveljük (persze a nagyon erős emelkedőket sem, de ez itt az Alföldön nem nagyon valószínű dolog).
Estére Szeghalomra értünk. Itt a Berettyó nem túl széles folyó partján kerestünk magunknak egy alkalmas szálláshelyet. Szürkület lett mire fölállítottuk a sátrat. A nagy kánikulai napnak vége lett, s az égen egy kisebb, sötétebb felhőtömeg úszott át, fölidézvén a tavalyi túránk augusztus 20-i napját, mikor is egy nagyobbacska nyári vihar kapott el minket a Mezőföldön sötétedés előtt. A nosztalgiázás után nyugovóra tértünk. Tudtuk jól, hogy ez az utolsó „szezoni nap”, s a megfigyelések szerint 20-a után vége a jó időnek. Fejembe ezekkel a gondolattokkal és a felhőként zsongó éjszakai szúnyog és egyéb rovarok zúgását hallgatva merültem álomba.

12. nap (augusztus 21.)
Verőfényes napkeltére ébredtünk a Berettyó partján. Talán ez a hely volt eddigi szállásaink közül a legromantikusabb. Kipihenten ébredtünk föl.
Az utolsó nap útvonala: Szeghalom - Vésztő - Doboz - Gyula - Szabadkígyós - Békéscsaba (93 km, szint: 0 m)
Az összepakolást követően Szeghalom nevezetességeivel próbáltunk megismerkedni. A település már 892-ben létezett. 1400-as évek folyamán mezővárosi rangra emelkedett. Fejlődését a török vettette vissza, 1598-ban feldúlták és felégették. 44 évig lakatlan terület lett. Néhány üldöztetéses év után a település újra elkezdett fejlődni, s a mai napig fejlődik.
A református temploma 1780-ban kezdték el építeni a középkori templom helyén. A torony és a korai templom késő barokk, azaz copf jellegű, míg a keresztszárny klasszicista stílusú. A templom mellett áll a presbitérium XVIII. sz végén épült épülete.
Gyula felé tartva betértünk Szanazug üdülőterületre. A Körösön itt keltünk át, közvetlenül azután a pont után, hogy a Fekete- és a Fehér-Körös összefolyik, s útját Körösként folytatja. Hasonló hangulatú helyen már jártunk körtúránk során, mikor is a tavalyi év során megnéztük Csongrádon pont ennek a Körösnek a Tiszába való torkollását.
Gyulára érve egy nyüzsgő nagyvárosba értünk, nem igazán kerékpározásra alkalmas utakkal. A város híressége az egykor szigeterőd gótikus téglavára. Az 1400-as évekből származó gótikus lakótornyot az idők során sokszor átépítettét. A várkertben található a 1848-49-es Honvédtiszti Emlékhely. Avatása 1989. augusztus 22-én volt. Méltó emléket állítva a '48-49-es Szabadságharc emlékének. 1866-ra elkészült római katolikus temploma barokk-klasszicista stílusban épült föl.
Túránk utolsó nevezetessége a Szabadkígyóson megtalálható hatalmas neoreneszánsz és eklektikus stílusú Wenckheim-kastély. 1875-1879 között épült Ybl Miklós tervei szerint. Jelenleg középiskolaként üzemel. A hatalmas kastély lenyűgöző díszítettsége, formája elragadott minket. Parkja lenyűgözően szép.
Innen már csak az alig pár kilométerre lévő Békéscsabára kellett áttekernünk, hogy hosszú túránkat immár befejezhessük. A megyeszékhelyen nem maradt már időnk körülnézni, hiszen időhöz voltunk kötve, indult a vonatunk Budapestre.

Fáradtan, de annál több lelki, testi és szellemi töltettel érkeztünk föl a koszos fővárosba.
Tisztában vagyunk emberi gyarlóságunkkal. Mivel ez egy vándortúra volt, így nem volt időnk mindent tüzetesebben megnézni, föltárni. Nagyon sok mindent kihagytunk, elmentünk mellette, viszont amit meg szerettünk volna nézni, azt sikeresen meg is néztük, sőt helyenként még annál is többet kaptunk. Talán lesz még alkalmunk e tájakat részletesebben megnézni, műemlékeit, természeti értékeit tüzetesebben föltárni.

Tóth Péter

Irodalomjegyzék:
Tájak Korok Múzeumok Kiskönyvtára

18. szám, Debrecen; Református Nagytemplom
25. szám, Nyírbátor, Református templom
26. szám, Nyíregyháza, Sóstói Múzeumfalu
53. szám, Kisvárda, Vár
60. szám, Sárospatak, Plébániatemplom
76. szám, Aggtelek, Baradla-barlang
113. szám, Széphalom, Kazinczy Emlékcsarnok
155. szám, Csaroda, Református templom
314. szám, Túristvándi, Vízimalom
327. szám, Vizsoly, Református templom – Károli biblia
377. szám, Szatmárcseke; Műemlékek
404. szám, Szeghalom; Műemlékek
536. szám, Sárospatak, Vörös-torony
562. szám, Szalonna, Református templom
568. szám, Rudabánya, Református templom
572. szám, Karcsa, Református templom
592. szám, Kéked, Kékedi-Melczer várkastély
608. szám, Rakacaszend, Református templom
613. szám, Szabadkígyós; A Wenckeim-kastély és parkja
648. szám, Gyula; 1849-49-es Honvédtiszti Emlékhely
673. szám, Nyírbátor, Minorita templom és a Kucsay-oltár
680. szám, Sárospatak, Várkastély
691. szám, Füzérradvány, Károlyi-kastély
709. szám, Széphalom, Kazinczy Emlékcsarnok

Magyar Természetbarát Szövetség: Túravezetők általános ismeretei; MTSZ, 1999
dr. Csorba Csaba, Endrődi Lajos, dr. Kürthy Miklós: Magyarországi Kirándulások; Bp. 1977
Dercsényi Balázs, Marosi Ernő: Templomok Magyarországon; Officina '96 Kiadó, Bp. 2002
Nagy Sándor, Nagy Sándorné: Álmosd nevezetességei; Álmosd Község Önkormányzata 2003
Látnivalók Magyarországon; Well-Press Kiadó, Miskolc 2002

Tóth Péter Góliát 2005. október 23.